Bizonyságom - III. rész

Hamarosan visszamentem a szüleimhez karácsonyra. Nem mondtam semmit, de észrevették a különbséget. Nevelőanyám azt kérdezte tőlem, gondolkodtam-e valaha azon, hogy odaadjam az életemet Jézusnak. Azelőtt soha nem kérdezett tőlem olyat. Válaszoltam: hát, mivel kérdezed, éppen megtettem. Természetesen nagyon örültek, hiszen régóta imádkoztak értem.

Attól a ponttól kezdve, a gondolkodásmódom teljesen és azonnal megváltozott. Többé nem féltem a jövőtől. Elkedztem mindenféle könyveket olvasni – az a szokásom nem változott meg – a Bibliáról, a hitről és a keresztyénséggel kapcsolatos témákról. Mivel intellektuális típus vagyok, az összes „tényt” akartam megtudni. Új Bibliát vettem, az angol NIV fordítást, amely akkoriban jelent meg. Korábban akartam a Bibliát olvasni, de száraznak találtam. Most megértettem, hogy mit mond. Olvastam a Bibliát, helyes idősorrendbe raktam a Biblikus szereplőket – tudtam, hogy van Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus – de hol illenek bele? Olvastam a Biblikus kéziratok megbízhatóságáról, hallgattam előadást a New Age szellemiségéről, újra jártam a keresztyén unióba. Mint természettudós megvizsgáltam a hit és a tudomány kérdését és meggyőződtem arról, hogy nincs köztük ellentét.

Elkezdtem gyülekezetbe járni: egy olyan evangéliumi Anglikán gyülekezetbe jártam, amely akkoriban népszerű volt az egyetemisták körében. Nagyon jó tanítást hallottam, hátránya pedig az volt, hogy kétszer nem ültem ugyanazon személy mellett, tehát, kapcsolatok nem alakultak. Ha otthon voltam, akkor elmentem szüleimmel gyülekezetbe.

A megtérésem kezdeti eufóriája után, még küszködtem a szexuális kísértésekkel, sőt, el is buktam többször. Így piszkosnak éreztem magam, szégyelltem magam nagyon. Mégsem mondtam el senkinek. Csak azt gondoltam, hogy jobban kell igyekezni, és minden jó lesz.

Bár őmaga nem karizmatikus, anyu adott nekem könyvet a karizmatikus mozgalomról, hogy elolvassam, és benne volt szó a szentlélek-keresztségről. Számomra ez döbbenetes volt, és imádkoztam Istenhez, hogy ha Ő úgy akarja, hogy ez meglegyen nekem, akkor adja meg. Részemről akartam! Közben bemerítési istentiszteletet terveztek néhány ember számára 1980 júniusára. A bemerítés, másképpen keresztség, arról szól, hogy az új keresztyént teljesen víz alá merítik, ami több dolognak a jelképe. Egyrészt, nyilvánosan megmutatja, hogy valójában Krisztust akarja követni, azaz, engedelmes lenni a tanításának, amely a Bibliában található. Másrészt azt mutatja, hogy meghal a régi életének és felveszi az újat. Bár nem tudtam járni felkészítési alkalmakra, mert még Londonban laktam, a lelkész hajlandó volt engem bemeríteni, mert ismert, és latta, hogy komolyan veszem. Tehát, vízbe merítkeztem be 1980 júniusában a szülővárosom Baptista gyülekezetében.

Azután az történt, hogy egy nap eljött hozzánk a szüleim egyik barátja, aki történetesen Pünkösdi pásztor volt, és ő is beszélt a szentlélek-keresztségről. Ez adja a képességet, hogy nyelveken szóljak, azaz, olyan nyelven beszéljek, amelyet nem tanultam meg, és ráadásul, több erőt jelent az életemben. Alátámasztotta ezt az egészet a Bibliából. Ez a pasi annyi idős volt, mint én, pedig több éve már keresztyén volt. Arra kért bennünket, hogy gondolkodjunk, imádkozzunk egy hétig, aztán imádkozik értünk, ha igényeljük. Nekem nem kellett gondolkodni, már kész voltam, de kibírtuk azt a hetet. Mindnyájunk igent mondtunk. Mikor imádkozott a szüleimért, látszólag semmi nem történt, aztán értem is imádkozott. Olyan érzésem volt, hogy az öröm forrása feltör bennem. Nagyon erős volt, pedig nem tudtam megszólalni. Arra kért, hogy ismételjek néhány szótagot, aztán elkezdtem magamtól idegen nyelven beszélni, és csak fokozódott bennem az öröm. Pár óráig nem is tudtam abbahagyni. Ez a legcsodálatos dolog, ami valaha történt velem. Isten békességet adott nekem mikor megtértem, hatalmas örömet mikor betöltött a Szent Szellem, és a következő élményem az Ő szeretete volt. Pontosan tudta, hogy mire volt szükségem.

Egy héttel később, megint imádkoztam a pásztorral, és egy nővel, aki ugyanúgy a szüleim ismerőse volt – nem rég tért meg, és tűzben égett Jézusért. Megtérésem óta sok időt töltöttünk egymással, beszélgettünk. Visszamenve egy kicsit, először a megtérésem előtt pár hónappal láttam ezt a nőt. Gyülekezetben voltam a szüleimmel, szokásom, kötelességem szerint, és az alkalom után a kisszobába belépett az illető és beszélt a szüleimmel. Megnéztem, és rájöttem, hogy buzgó hívő, és ráadásul tetszett is, ami kicsit meglepett. Folytatva a történetet: mialatt imádkoztunk, az Úr azt mondta nekem: mondjam meg nekik, hogy meleg vagyok. Abban az időpontban nem is jutott volna eszembe, hogy ne engedelmeskedjem, tehát, megmondtam nekik. Olyan szeretettel és elfogadással reagáltak, hogy az tényleg nem az volt, amitől mindig féltem. Imádkoztak értem, átöleltek. Aznap éjjel lefeküdtem, és úgy sírtam, mint évek óta nem. Mikor meghalt az édesanyám, azt mondták nekem, hogy nem szabad sírni – a fiúk nem sírnak, régi angol kultúra szerint. Akkor megesküdtem, hogy soha többé nem mutatom meg senkinek, hogy mit érzek. Az rossz döntés volt, pedig megkötözött. Mostantól kezdve, pedig, elindult számomra az igazi megszabadulás, nem csak az elme hanem az érzelmek területén is. Néhány héttel később, kommunista Magyarországra költöztem, hogy doktorátus utáni pozíciót töltsek be, amelyet megtérésem előtt szerveztek meg. Isten időzítése kifogástalan, és ennek a folytatása szintén más történet. És mikor visszaköltöztem Angliába, a fenti történetben szereplő hölgy a feleségem lett.

1980, tehát, jelentős év volt számomra. Frissen megtért, elvégeztem az egyetemet, találkoztam a leendő feleségemmel, vízbe merítkeztem be, megszereztem a doktori címet, betöltekeztem Szent Szellembe, először életemben „előbujtam”, megszabadultam a homoszexuális gyakorlattól, és elköltöztem Magyarországra. Egyébként, az 1980-as évek elején megjelent az AIDS a világ helyszínén. Azelőtt senki nem tudott róla. Teszteltek engem azóta, és HIV negatív vagyok. Ha pont abban a pillanatban nem tértem volna meg, arra nézve, hogy milyen irányba haladt az életem, ma már halott is lehetnék.

Azóta is járok Jézussal. Sok örömet tapasztaltam, valamint sok bánatot is. És mindenképpen rengeteg csodát, mikor az Úr egy csomó lehetetlen helyzetet oldott meg az életemben, ráadásul mindig váratlan módon. Minden discőség Jézust illeti!

Mit szólsz hozzá? Jézus vár rád. Ma lehet számodra az üdvösség napja.²

Lábjegyzet:

²2 Korinthus 6,2