Bizonyságom - II. rész

Tanulmányaim mellett, Londonban lakni jó volt, mert lehetőség volt koncertekre, színházba, operába járni – kedvezményesen diák igazolvánnyal. A zene jelentős szerepet játszott az életemben. Énekeltem az egyetemi énekkarban, és az operában, amit minden év második trimeszterében rendeztek. Időnként elmentem a keresztyén unió összejövetelére is, még kétszer-háromszor próbálkoztam a „megtérők imájával” is. Ez úgy történik, hogy egy összejövetelen elmondanak valamilyen üzenetet, amiben szerepel az evangélium. Aztán, kérik azoktól, akik elfogadják az üzenetet és keresztyének akarnak lenni, hogy mondjanak egy imát utánuk. A vezető elmondja, és a többiek ismétlik. Ennek nincs fix formája, de szerepel olyasmi benne, mint: „Istenem, hiszem, hogy te vagy. Hiszem, hogy Jézus Kristus a te Fiad. Köszönöm Jézus, hogy meghaltál értem a kereszten. Köszönöm, hogy most is élsz. Neked adom az életemet, kérlek, jöjj be a szívembe, és maradjál velem.” Ezzel próbálkoztam többször, de valóban semmi nem változott, és tovább ment az élet mint addig. Akkoriban ismerkedtem orvosi szakon tanuló diákokkal is, a kollégiumban laktak ők is. Az egyik – lány – tetszett, és meg is mondtam neki, de már volt barátja, és nem lett belőle semmi. Egy másik – fiú – kifejezetten felforgatta a szívem, de ez esetben nem szóltam semmit.

Közben felfedeztem néhány helyet, ahol a férfiak találkoztak alkalmi szexuális kapcsolatot keresni. Nagyon félénk voltam, és egy darabig csak néztem, hogy mi folyik ott. Viszont mikor másodéves voltam, 19 évesen, megszólított egy pasi. Beleegyeztem, és visszamentünk a lakására. 30 éves körül volt. Elég kellemes élmény volt. Kedves volt és gyengéd, egyáltalán nem aggresszív. Utána azt hiszem, valamennyire megkönnyebbültem, hogy végre valami megtörtént.

Azután elkezdtem kettős életet élni, normális egyetemista dolgokat csináltam az évfolyamtársaimmal és a rendes keresztyén barátaimmal, közben találkoztam férfiakkal alkalmi szex céljából. 1975-ben szereztem meg a kémia diplomát, utána egy évig szüneteltem, külföldre utaztam, és német nyelvet tanultam, mivel felgerjedt a nyelvek iránti érdeklődésem. Visszatértem a londoni egyetemre, és doktori fogozatra készültem fémszerves kémia területén, amit meg is szereztem 1980-ban. Annak idején nem voltak igazi céljaim. Űztem a tanulmányaim, de nem tudtam, mit akarok csinálni azután. Élveztem az egyetemi életet, időt töltöttem a barátaimmal, jártam zenei eseményekre, énekeltem a kórusban, könyveket olvastam, nyelveket tanultam. Ez időszak vége felé elég kemény volt a meleg szex függőségem, sokszor nem is tetszett már, üres és értelmetlen volt, de nem tudtam abbahagyni. Olyan mint a kábítószer függés talán, csak azzal nincs tapasztalatom.

Közben, Isten föltétlenül akart engem elérni. Még gimnazista koromban nevelőanyám minden nap imadkozott velem és öcsémmel, mielőtt elindultunk otthonról. Valószínűleg csak toleráltuk, ő pedig ragaszkodott hozzá. De azt is tudom, hogy apuval tovább is imádkoztak értünk, miután elköltöztünk otthonról. Isten úgy tudott megszólítani, hogy el kezdtem aggódni a jövőről. Ez a hideg háború idején történt, tehát, azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha atomháború tör ki és minden elpusztul? El kezdtem érdeklődni az okkult próféciák irant, mint például Nostradamus és Jean Dixon, akik más-más korban éltek, és más-más dolgokat mondtak. Nostradamus egy 16-ik századi francia „próféta” volt, aki sok verset írt, amelyeket azóta próbálnak megfejteni és történelmi eseményekhez kötni. Az egyik négysoros versében azt jövendölte, hogy hatalmas háború lesz 1999-ben, legalább, így értelmezték az egyik általam olvasott könyvben¹ – akkoriban még 20 év volt hátra addig. Valóban felemésztett a félelem és a stressz, alig tudtam másra gondolni. Félelmeimről beszéltem néhány keresztyén barátommal, de azt gondolták, hogy megbolondultam. Az egyik azt jegyezte meg, hogy régen látott gyülekezetben. Ez elgondolkodtatott, és arra késztetett, hogy olvassam el a Bibliában a Jelenések könyvét – még mindig prófécia. Nem igazán találtam benne vigasztalást.

Ismertem az evangélium alapjait, égesz életemben szembesültem a keresztyénséggel, a gyülekezettel, az igehirdetésekkel, a vasárnapi iskolával. Hittem, hogy ez mind igaz, tudtam, hogy valóságos a szüleim hite – apu megtért, azaz – keresztyén lett - a második világ háború alatt. Egyszer történt, hogy Belgiumban – úgy emlékszem – motorral ment éjszaka, és olyan érzése lett, hogy meg kell állnia. Ovatosan ment előre és talált egy olyan drótot, amelyet két fa között feszítettek át a úton. Pont a nyaka magasságában volt. Nagypapám diakónus volt a Baptista gyülekezetben, apu bátyja pedig misszionárius volt Indiában és csodákat látott az élete folyamán. Például, apu mesélte, hogy nagybátyám olyan Biblia iskolába járt dél Wales-ben, ahol hitből kellett élniük, azaz, nem volt szabad anyagi támogatást kérni, csak imádkozni a szükségekért. Egyszer haza akart utázni vonattal, de nem volt pénze a jegyért. Elment az állomásra és egy férfi megszólította, hogy vesz neki jegyet. Nevelőanyám megtért mikor terhes volt a törvénytelen gyermekével, és ahogyan az történt, szintén csoda volt. Egyszer, késő este, Isten szólt egy jó barátnőjének, hogy azonnal menjen hozzá. Mikor odaért, pont elindult otthonról, mert meg akarta ölni magát. Rábeszélte, hogy ne tegye, és hamarosan azután, meg is tért. Tehát, a szükséges tények ahhoz, hogy keresztyén legyek, birtokomban voltak. Azt hiszem, hogy sokkal korábban tettem volna ezt a lépést, hogy elkötelezzem magam, csak meleg voltam és jól éreztem magam így, valamennyire. Tudtam, hogy ez bűn, senkinek nem kellett ezt megmondani nekem. Nem gondoltam, hogy Isten nem tud engem elfogadni, ha olyan érzéseim vannak, csak tudtam, hogy meg kell változnom. És most jött el az ideje!

1979 december közepén, fölmentem a hálószobámba abban a Wembley közelében található házban, ahol laktam annak idején egy pár egyetemistával, és az Úrnak ehhez hasonlót mondtam el: „Rendben Jézus, ezentúl komolyan veszlek!” Aztán lefeküdtem. Ez alig volt a sablonos „megtérők imája” ahhoz képest, hogy mit próbáltam mondani korábban, de ez alkalommal bizonyára szívből jött. Másnap mikor fölébredtem, eltűnt az összes félelem, stressz, szorongás, és teljes békesség töltött el. A gondolatom az volt: hű, ez tényleg valóság.

(folytatás következik)

Lábjegyzet:

¹L’an mil neuf cens nonante neuf sept mois

Du ciel viendra grand Roy deffrayeur

Resusciter le grand Roy d’Angoumois.

Avant après Mars régner par bonheur. (Nostradamus, Centuries X.72)