Bizonyságom - 1. rész

Talán itt az ideje, hogy elmondjam a saját bizonyságom még részletesebben, de több részre osztom, mert elég sokat szeretnék közölni,

Tavaly úgy volt, hogy a gyülekezeti evangelizációs tanítással kapcsolatban, le kellett írni a személyes bizonyságunkat. Tehát a szokásos "cenzurált" verziót írtam, meg egy teljes változatott, amelyet eddig soha nem mondtam el. Itt az utóbbi:

»Kisvárosban születtem északnyugat Angliában 1954-ben. Idősebb szülők gyermeke voltam, édesapám 48 éves volt, édesanyám pedig 46 éves mikor színre léptem. Nem lettek édestestvéreim. Legkorábbi emlékeim közott szerepel az, hogy apu elvitt vasárnapi iskolába egy kis evangéliumi misszióba, anyu pedig soha nem jött el velünk. Úgy emlékszem, nagyon szerettem járni. Gyermekkorom alapvetően boldog volt, nem elmékszem semmilyen erőszakra, elutasításra, bántásra. Szüleim sok időt töltöttek velem, este soha nem mentek el otthonról nélkülem. Jó tanuló voltam az általános iskolában – Anglikán intézmény volt – és gimnáziumba vettek fel 11 évesen. 12 évesen „behívtam Jézust a szívembe”, mert olvastam erről egy könyvben, valamelyik keresztyén jellegű regény volt. Azt mondták a szereplők, hogy ha behívod Jézust a szívedbe és az életedbe, akkor keresztyén leszel, és ha meghalsz, a mennybe kerülsz. Azt megtettem én is, de nem meséltem róla senkinek.

A 14-ik születésnapom előtti napján, hirtelen meghalt édesanyám 59 éves korában. Ez volt az első nagy csapás az életemben, mert sokkal szorosabb volt vele a kapcsolatom, mint apuval. Nem tudom miért volt ez így, de tudom hogy nem az ő hibájából, mindennel megmutatta, hogy szeretett. Ezután rövidesen beindult a kamaszkor, és rájöttem, hogy jobban vonzódom a fiúkhoz, mint a lányokhoz. Ez úgy történt, hogy elkezdtem fantáziálni romatikus – inkább, mint kifejezetten szexuális jellegű – kapcolatokről, és hirtelem észrevettem, hogy én vagyok a lány a képben, aki fiúval csókolózik. Lehet, hogy voltak korábban előzményei ennek, például, tetszett ha férfit ing nélkül láttam, de nem volt ez tudatos bennem. Mindenesetre, egyáltalán nem tetszett nekem ez a dolog, bár ezt sem mondtam meg senkinek. Titoknak kellett maradnia. Édesanyám halála után alig egy évvel, újra megnősült apu. Azért nehezteltem rá. Mostoha anyámnak is volt egy fia, nálam egy évvel fiatalabb, és eléggé kezelhetetlen. Törvénytelen gyerek volt, anyja és nagymamája nevelték, nem volt számára férfi példakép, később ki is derült, hogy a zongoratanárja molesztálta, mégis én lettem a meleg – az nekem megmagyarázhatatlan. Mégsem járt sokkal jobban, mert szektához (Jehova tanuihoz) csatlakozott, az pedig, más történet. Nem nagyon boldogultam az új családi körülményekkel.

Úgy reagáltam ezekre a dolgokra, hogy elzárkóztam. Úgyis csendes gyerek voltam. Nincsenek édestestvéreim, az iskolában kevés közeli barátom volt. Csak írtam a házi feladatot, néztem a tévét, olvastam könyveket, otthon maradtam. Inkább csak a szüleimmel mentem el otthonról. És természetesen vasárnap mindig mentünk a gyülekezetbe. Apu az új feleségével elkötelezett keresztyének voltak, emlékszem, hogy hétköznap mindig mentek imaórára.

Közben gimnazista koromban próbálkoztam lányokkal „randizni”, persze azért, mert ez illet, de igazándiból semmit nem éreztem irántuk. Egyre jobban vonzódtam a fiúkhoz, de annak idején még nem tettem több lépést.

A gimnáziumban is jó tanuló voltam, és University College London (UCL) fölvett kémia szakra 1972-ben. Néhány hét után igazán kezdtem élvezni az egyetemi életet. Barátkoztam, kibontakoztam, hamar találkoztam keresztyénekkel a kollégiumban, ahol elsősként éltem. Szívesen töltöttem időt velük, mert aranyosak voltak, normálisak, ráadásul én is keresztyén voltam, csak nem igazán. Azt hittem, hogy keresztyén vagyok amiatt, ami történt velem 12 évesen. A barátaim, pedig, úgy beszéltek Jézusról, mintha valójában ismernék, és azt nem igazán értettem annak idején.

Hittem Istenben és Jézusban, hittem hogy igaz az evangélium, azaz – a gospel, a jó hír - mert azt mondták nekem a szüleim. Fejemben voltak az evangélium alapjai is. Tudtam, hogy van Isten, és hogy a názáreti Jézus az Ő Fia. Tudtam, hogy ez a Jézus 2000 évvel ezelőtt meghalt a kereszten az emberek bűnéért, de nem maradt meg a sírban, hanem fel is támadt a halálból és most is él. Ez viszont, csak a fejemben volt, és nem volt élő kapcsolatom az Úrral.

(folytatás következeik)

A keresztények által elkövetett hibák

Szerintem nagyon jól szemlélteti ez a film a keresztények által elkövetett hibákat, túlkapásokat, mert két szélsőséget mutat, és az egyik sem egyensúlyozott.

„Imák Bobbyért” egy amerikai film, amely igaz történeten alapszik. A magyar szinkronizált verzióját letöltöttem a YouTube-ról, most pedig nem találom. Szerzői jog problémák, biztos. Ha valaki kéri,

írjon ide, és küldöm: lgbthope@vekker.eu

Az eredeti angol nyelvű még fönt van, egyelőre:

https://www.youtube.com/watch?v=pvdxDsRX7hg

Ha közbe leveszik, betiltják, szóljatok, mert én azt is letöltöttem, és küldeni is tudom.

A lényeg az, hogy nehéz ezt a kérdést úgy kezelni, hogy ne sértődjön meg valaki, vagy még komolyabb, ne sérüljön meg. Vagy a fundamentalista hívők azt vallják, hogy „Isten gyűlöli a buzikat” (God hates fags - Westboro Baptist):

vagy a liberálisak mindent elfogadnak, és támogatják a meleg házasságot is:

Azt szeretném megmondani, hogy a blogomnál mindenkit szívesen látok, mindegy, hogy milyen a véleménye, beállítottsága, háttere. Nem mondok ítéletet senkire, mert az nem az én dolgom. Szívesen hallgatom mindenki történetét, tapasztalatát. Természetesen van nekem saját véleményem, amely a többi bejegyzésről kiderül, de az én dolgom az, hogy szeressek, sőt, az ellenségeimet is szeressem.

Maradjatok velünk ti is!

Az én blogom neked szól?

Mindenki magából indul ki – állítják néhányan. A blogom neked szólhat, ha hasonlítasz hozzám. Ide illene, tehát, egy rövid bizonyságom:

Keresztény vagyok, majdnem negyven éve tértem meg, Jézus Krisztus taníványaként élem az életemet. A Bibliát Isten üzenetének tekintem, komolyan veszem a tartalmát, amelyet az életemre igyekszem alkalmazni. A hitemet, gondolkodásomat, viselkedésemet próbálom igazítani a Biblia tanításához, azaz, Isten akaratához. Mivel ezzel folyamatosam foglalkozom, az éveken át sok minden megváltozott, kifinomult abban, hogy mit hiszek, mit teszek.

Keresztény – egyébbként baptista, de nem az a lényeg – családból származom, amióta emlékszem hittem Istenben, de mikor 15 éves lettem megjelent egy kis akadály: rájöttem, hogy fiú létemre nem tetszenek a lányok annyira, mint a fiúk. Bár szerettem volna megtérni, egyetemista koromban mégis engedtem ezeknek az érzéseknek és hat éven keresztül, olyan „vidám” - gay - életet éltem, hogy a vége felé már undorodtam az egésztől, megsem volt annyira vidám. Hála Istennek, hogy Ő megszólított, hallottam a hívását, és megtértem, újjászülettem. Rövidesen ezután bevallottam másoknak ezt a bűnt, és imádkoztak értem, segítettek, támogattak.

Azóta sok év telt el, sok minden megtörtent. Megnősültem, egyetemen dolgoztam, családott neveltem, gyülekezetekben szolgáltam, Bibliaiskolát végeztem, megözvegyültem. Viszonylag kevés embernek mondtam el, hogy még mindig vonzódom a saját nememhez, de mindig akadtak néhányan, akikkel meg tudtam osztani a gondomat.

Több, mint 20 évvel ezelőtt költöztem a nyugat európai otthonomból ide Magyarországra, és akartam ezt a egész régmúltban megtörtént meleg ügyet hátam mögött hagyni. Mikor rájöttem, hogy milyenek a magyar hívők – ne sértődjetek meg, kérlek – úgy döntöttem, nem mondom meg senkinek. Minek? - bírok vele és már nem aktuális dolog! Tavaly nyáron viszont, Isten szólt nekem, hogy másoknak kell segítenem, akik ugyanabban a csónakban eveznek, mint én, de nem bírnak vele olyan jól (és… dehogy nem aktuális).

Nyugaton, főleg angol-száz nyelv területen, de szintén német, holland, norvég, dán – közép-kelet Európában sehol, a szlovák oldal megszűnt -, vannak olyan szervezetek, szolgálatok, amelyek segítséget nyújtanak olyan keresztényeknek, akik tapasztalják azt, hogy saját nemükhöz vonzódnak, de Istennek tetsző, a Bibliával megegyező életet akarnak élni. Egy olyan „ministry” (szolgálat) sokat segített nekem a keresztény életem korai szakaszában (már 40 évvel ezelőtt!).

Szeretnék olyan embereket megszólítani, elérni, függetlenül a felekezetüktől, életkoruktól, nemüktől – férfiaktól, nőktől egyaránt szívesen hallunk – akik ragaszkodnak a hitükhöz, a Bibliához, Jézus Krisztzushoz, de mégis azt tapasztalják, hogy nem kívánatos módon vonzódnak a saját nemükhöz. Olyan embereket, akik nem akarnak „out” lenni, nem járnak meleg bárokba, szaunákba, nem vesznek részt büszkeség – pride – felvonulásokon. Akik – talán a legfontosabb pont – talán teljesen egyedülnek érzik maguk egyházukban, gyülekezetükben, akik nem merik elmondani, nem is mondták el soha, hogy mivel küzdenek, és azt is gondolhatják: „én vagyok az egyetlen ilyen”.

Mivel azt akarom, hogy ez a blog, a Facebook csoporttal együtt, biztonságos helyet jelentsen azok számára, akik érintettek a fent leírt módon, moderálni fogom a kommenteket. Nem engedem a támadó megjegyzéseket, sem azoktól, akik azt gondolják, hogy a mi fajtánk nemis térhetünk meg, de azoktól sem, akik nyomják a meleg „napirendet”.

Ha szeretné valaki személyes történetét, tapasztalatát, érzését elmondani, írjon ide: lgbthope@vekker.eu