2018. július 9., hétfő

Bizonyságom - III. rész


Hamarosan visszamentem a szüleimhez karácsonyra. Nem mondtam semmit, de észrevették a különbséget. Nevelőanyám azt kérdezte tőlem, gondolkodtam-e valaha azon, hogy odaadjam az életemet Jézusnak. Azelőtt soha nem kérdezett tőlem olyat. Válaszoltam: hát, mivel kérdezed, éppen megtettem. Természetesen nagyon örültek, hiszen régóta imádkoztak értem.

Attól a ponttól kezdve, a gondolkodásmódom teljesen és azonnal megváltozott. Többé nem féltem a jövőtől. Elkedztem mindenféle könyveket olvasni – az a szokásom nem változott meg – a Bibliáról, a hitről és a keresztyénséggel kapcsolatos témákról. Mivel intellektuális típus vagyok, az összes „tényt” akartam megtudni. Új Bibliát vettem, az angol NIV fordítást, amely akkoriban jelent meg. Korábban akartam a Bibliát olvasni, de száraznak találtam. Most megértettem, hogy mit mond. Olvastam a Bibliát, helyes idősorrendbe raktam a Biblikus szereplőket – tudtam, hogy van Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus – de hol illenek bele? Olvastam a Biblikus kéziratok megbízhatóságáról, hallgattam előadást a New Age szellemiségéről, újra jártam a keresztyén unióba. Mint természettudós megvizsgáltam a hit és a tudomány kérdését és meggyőződtem arról, hogy nincs köztük ellentét.

Elkezdtem gyülekezetbe járni: egy olyan evangéliumi Anglikán gyülekezetbe jártam, amely akkoriban népszerű volt az egyetemisták körében. Nagyon jó tanítást hallottam, hátránya pedig az volt, hogy kétszer nem ültem ugyanazon személy mellett, tehát, kapcsolatok nem alakultak. Ha otthon voltam, akkor elmentem szüleimmel gyülekezetbe.



A megtérésem kezdeti eufóriája után, még küszködtem a szexuális kísértésekkel, sőt, el is buktam többször. Így piszkosnak éreztem magam, szégyelltem magam nagyon. Mégsem mondtam el senkinek. Csak azt gondoltam, hogy jobban kell igyekezni, és minden jó lesz.

Bár őmaga nem karizmatikus, anyu adott nekem könyvet a karizmatikus mozgalomról, hogy elolvassam, és benne volt szó a szentlélek-keresztségről. Számomra ez döbbenetes volt, és imádkoztam Istenhez, hogy ha Ő úgy akarja, hogy ez meglegyen nekem, akkor adja meg. Részemről akartam! Közben bemerítési istentiszteletet terveztek néhány ember számára 1980 júniusára. A bemerítés, másképpen keresztség, arról szól, hogy az új keresztyént teljesen víz alá merítik, ami több dolognak a jelképe. Egyrészt, nyilvánosan megmutatja, hogy valójában Krisztust akarja követni, azaz, engedelmes lenni a tanításának, amely a Bibliában található. Másrészt azt mutatja, hogy meghal a régi életének és felveszi az újat. Bár nem tudtam járni felkészítési alkalmakra, mert még Londonban laktam, a lelkész hajlandó volt engem bemeríteni, mert ismert, és latta, hogy komolyan veszem. Tehát, vízbe merítkeztem be 1980 júniusában a szülővárosom Baptista gyülekezetében.

Azután az történt, hogy egy nap eljött hozzánk a szüleim egyik barátja, aki történetesen Pünkösdi pásztor volt, és ő is beszélt a szentlélek-keresztségről. Ez adja a képességet, hogy nyelveken szóljak, azaz, olyan nyelven beszéljek, amelyet nem tanultam meg, és ráadásul, több erőt jelent az életemben. Alátámasztotta ezt az egészet a Bibliából. Ez a pasi annyi idős volt, mint én, pedig több éve már keresztyén volt. Arra kért bennünket, hogy gondolkodjunk, imádkozzunk egy hétig, aztán imádkozik értünk, ha igényeljük. Nekem nem kellett gondolkodni, már kész voltam, de kibírtuk azt a hetet. Mindnyájunk igent mondtunk. Mikor imádkozott a szüleimért, látszólag semmi nem történt, aztán értem is imádkozott. Olyan érzésem volt, hogy az öröm forrása feltör bennem. Nagyon erős volt, pedig nem tudtam megszólalni. Arra kért, hogy ismételjek néhány szótagot, aztán elkezdtem magamtól idegen nyelven beszélni, és csak fokozódott bennem az öröm. Pár óráig nem is tudtam abbahagyni. Ez a legcsodálatos dolog, ami valaha történt velem. Isten békességet adott nekem mikor megtértem, hatalmas örömet mikor betöltött a Szent Szellem, és a következő élményem az Ő szeretete volt. Pontosan tudta, hogy mire volt szükségem.

Egy héttel később, megint imádkoztam a pásztorral, és egy nővel, aki ugyanúgy a szüleim ismerőse volt – nem rég tért meg, és tűzben égett Jézusért. Megtérésem óta sok időt töltöttünk egymással, beszélgettünk. Visszamenve egy kicsit, először a megtérésem előtt pár hónappal láttam ezt a nőt. Gyülekezetben voltam a szüleimmel, szokásom, kötelességem szerint, és az alkalom után a kisszobába belépett az illető és beszélt a szüleimmel. Megnéztem, és rájöttem, hogy buzgó hívő, és ráadásul tetszett is, ami kicsit meglepett. Folytatva a történetet: mialatt imádkoztunk, az Úr azt mondta nekem: mondjam meg nekik, hogy meleg vagyok. Abban az időpontban nem is jutott volna eszembe, hogy ne engedelmeskedjem, tehát, megmondtam nekik. Olyan szeretettel és elfogadással reagáltak, hogy az tényleg nem az volt, amitől mindig féltem. Imádkoztak értem, átöleltek. Aznap éjjel lefeküdtem, és úgy sírtam, mint évek óta nem. Mikor meghalt az édesanyám, azt mondták nekem, hogy nem szabad sírni – a fiúk nem sírnak, régi angol kultúra szerint. Akkor megesküdtem, hogy soha többé nem mutatom meg senkinek, hogy mit érzek. Az rossz döntés volt, pedig megkötözött. Mostantól kezdve, pedig, elindult számomra az igazi megszabadulás, nem csak az elme hanem az érzelmek területén is. Néhány héttel később, kommunista Magyarországra költöztem, hogy doktorátus utáni pozíciót töltsek be, amelyet megtérésem előtt szerveztek meg. Isten időzítése kifogástalan, és ennek a folytatása szintén más történet. És mikor visszaköltöztem Angliába, a fenti történetben szereplő hölgy a feleségem lett.

1980, tehát, jelentős év volt számomra. Frissen megtért, elvégeztem az egyetemet, találkoztam a leendő feleségemmel, vízbe merítkeztem be, megszereztem a doktori címet, betöltekeztem Szent Szellembe, először életemben „előbujtam”, megszabadultam a homoszexuális gyakorlattól, és elköltöztem Magyarországra. Egyébként, az 1980-as évek elején megjelent az AIDS a világ helyszínén. Azelőtt senki nem tudott róla. Teszteltek engem azóta, és HIV negatív vagyok. Ha pont abban a pillanatban nem tértem volna meg, arra nézve, hogy milyen irányba haladt az életem, ma már halott is lehetnék.

Azóta is járok Jézussal. Sok örömet tapasztaltam, valamint sok bánatot is. És mindenképpen rengeteg csodát, mikor az Úr egy csomó lehetetlen helyzetet oldott meg az életemben, ráadásul mindig váratlan módon. Minden discőség Jézust illeti!

Mit szólsz hozzá? Jézus vár rád. Ma lehet számodra az üdvösség napja.2


Lábjegyzet:

22 Korinthus 6,2

2018. július 8., vasárnap

Church camp and “coming out”


Yesterday was an adventure.

I have just got back from Vekker church camp at Cuha tábor up in the Bakony Hills. Last year’s camp was awesome and the start of some real changes for me, and I was really looking forward to this year, also hoping I would not be disappointed. The camp lasted from Thursday night till Sunday lunchtime, and I was also preparing to give my testimony in Budapest on Saturday afternoon.

Over the last year God has led me from never ever wanting to talk about my gay past and continuing SSA, to gradually talking to an increasing number of people, starting with my best friend, then my pastor, my church leaders and other brothers and sisters in Christ. God has also been encouraging me to minister to those who are in churches, who experience SSA, but have no one they feel they can open up to.

I was sometimes a little frustrated that things seemed to be moving very slowly. Over the last few weeks, however, events have accelerated somewhat. Through a Hungarian contact from a ministry in England, I found out about a Christian event arranged concurrently with Budapest pride. I wrote to the organisers to encourage them, and they asked me to give my testimony. I met them a fortnight ago, and with God’s prompting, I agreed. So I went to camp knowing that this was in the pipeline. I had a long chat with my pastor on Friday, and asked for an opportunity to tell the church about what I would do; I thought if I am doing this in public, it would be appropriate to at least tell my own church family first.

I did not sleep too well on Friday night, just wanting Saturday to be over and done with. Just before the end of the morning meeting, I was given a chance to give testimony, so I explained why I was going to Budapest, that I was attracted to boys at the age of 14, I was involved in the lifestyle from 19, and how God had reached me, saved me, set me free and filled me with his Spirit. Three church leaders were present so I asked for prayer. They prayed for me, hugged me, told me they love me. They explained to the church that they support this ministry and see the great need for it. I then said I had to leave to get to Budapest in time and got out of there.



The Christian meeting in Budapest, on Vértanúk tere, by Kossuth tér, where the Parliament building is located, was not so well attended as the organisers had hoped. For me the whole thing was liberating. It was an adventure, Christians on one side, pride marchers on the other, lots of police and cordons in between. So I gave my testimony, in the open air, with lots of people listening, about how God had delivered me from the gay life, and how much better it is to walk with Jesus.



On the way back, train and car, I was wondering what sort of reception I would get when I got back to the campsite. I need not have worried. I was greeted with big hugs, and interest in how everything had gone. I ended up just sitting there, after dark, insects chirping, just chilling out and light-heartedly talking about gay pride, SSA, and Christian honesty as if it were the most natural thing in the world. I am amazed at what God is doing. I love my church family, I am overwhelmed by their love and acceptance. I have received so much encouragement, after being so afraid of rejection for so long.

This morning was no different. One point is that I ended up chatting with two really masculine guys who would normally intimidate me. One is well built, muscular, lots of tattoos, kickbox champion, someone I would never even have met if we were not Christians. And we were talking about how my testimony went, about SSA, about how God wants to help those in churches who are struggling, and about how important it was for me to be honest and open about my feelings. Just shows how amazing God is.

2018. június 30., szombat

GYIK - 2


Mivel házasságban éltél, nem vagy inkább biszexuális?

Biztos kiderült már, hogy „nem lettem hetero”. Az, hogy biszexuális vagyok-e? Ha őszinte vagyok, én sem értem, hogy mi vagyok már! Írtam a bizonyságomban, hogy még a megtérésem előtt is tetszett a leendő feleségem. Jó, normális házasságban éltünk, tehát a gyakorlat szempontjából mégis „hetero” voltam. Boldog voltam, ez nagyon jó időszaka volt az életemnek. Jó gyülekezetbe jártunk (Észak Wales-ben), egyetemen dolgoztam, vezettünk házicsoportot a faluban, ahol éltünk. Mind e közben, viszont, általánosságban, még mindig jobban tetszettek a fiúk.



9 év hazasság után, mikor Bibliaiskolán tanultam (Mattersey Hall, észak Angliában), visszafelé menet észak Írországból, balesetet szenvedtünk, és azonnal meghalt a feleségem. Ez volt a legrosszabb dolog, ami valaha történet az életemben. Én sem értem, hogy egy meleg pasi hogyan lehet annyire szerelmes egy nőben, hogy legalább 3 év kellett hozzá, hogy feldolgozzam ezt az esetet. És ez a gyász valóságos volt, nem hamis, nem játszott. Ezután Magyarországra költöztem, 22 évvel ezelőtt.

Egy évvel ezelőtt, Isten újra előhozta ezt a témakört az életemben. Sok minden történt velem az évek folyamán, sok csalódás, bántás ért, be voltam fagyva érzelmileg, de most olyan gyülekezetbe járok, ahol őszintén szeretnek, és elkedztem feloldódni. Ezzel egyidejűleg azt vettem észre, hogy már vannak olyan nők is, akikhez erősen vonzódom (végre, az én korosztályomban?) Úgy tűnik, hogy van egy olyan szituáció, amely ezt váltja ki – ha időt töltök egy férfi barátommal – és hala Istennek, vannak olyanok – és nagyon őszinték vagyunk egymáshoz, elmondjuk egymásnak a gondjaink, imádkozunk egymásért – akkor másnap észreveszem, hogy tetszenek a lányok. Viszont, ha sokáig egyedül vagyok, el kezdem magamat sajnálni, és nem olyan erős a kapcsolatom az Úrral, mindig visszatér a homoszexuális érzés. 



Tehát, hogy mi vagyok már, azt nem tudom. Azt pedig igen, hogy az Úr kezében vagyok és bizhatok abban, hogy jó uton vezet.

2018. június 27., szerda

Rant - dühöngő, olyan is van.


I have not mentioned this before, but I have been asked to give my testimony at the meeting held concurrently with Budapest pride, and I have agreed to do so. That was on Saturday.

On Monday I had a great time praying and fasting with a good friend about all kinds of stuff that needs to change in Hungary.

Since then (it is now Wednesday night) I have had a really tough time. I realise this is not surprising as the enemy most certainly does not want me to take this step.

I was asked to give the testimony of my time in the gay lifestyle, my conversion, baptism in water, baptism in the Spirit, “coming out” and subsequent marriage. I have been asked not to admit that since then my sexual orientation has not changed much (though it has a bit), because that might not make things look good.

On Tuesday the enemy was saying things like: “What do you think you are doing? You say you have been delivered? Nothing has changed! You are still a fag! You know you couldn’t keep your eyes off that hot guy in the supermarket. You hypocrite!”

Then there are my well-meaning new Hungarian acquaintances thinking they can “fix” me. Giving me advice and quoting Bible verses, as though I had not heard everything multiple times over the last 40 years. So that has made me irritable and angry, I wish I just had someone to talk to, who would listen.

Despite much prayer, confession, tears, agony, depression, crying out to God, deliverance ministry, and finally acceptance, though I have been celibate for decades, I am still attracted to my own sex. However, through all this God has delivered me from the love of money, selfish ambition, envy, unforgiveness, holding grudges, lack of compassion, bitterness, and various other things. Were these any worse, or any better, than SSA, I wonder?

I just needed someone to talk to tonight. And I do not need you guys to “fix” me either, I just needed to say it, and someone to listen. That’s all.

2018. június 25., hétfő

2018. június 22., péntek

Bizonyságom - II. rész


Tanulmányaim mellett, Londonban lakni jó volt, mert lehetőség volt koncertekre, színházba, operába járni – kedvezményesen diák igazolvánnyal. A zene jelentős szerepet játszott az életemben. Énekeltem az egyetemi énekkarban, és az operában, amit minden év második trimeszterében rendeztek. Időnként elmentem a keresztyén unió összejövetelére is, még kétszer-háromszor próbálkoztam a „megtérők imájával” is. Ez úgy történik, hogy egy összejövetelen elmondanak valamilyen üzenetet, amiben szerepel az evangélium. Aztán, kérik azoktól, akik elfogadják az üzenetet és keresztyének akarnak lenni, hogy mondjanak egy imát utánuk. A vezető elmondja, és a többiek ismétlik. Ennek nincs fix formája, de szerepel olyasmi benne, mint: „Istenem, hiszem, hogy te vagy. Hiszem, hogy Jézus Kristus a te Fiad. Köszönöm Jézus, hogy meghaltál értem a kereszten. Köszönöm, hogy most is élsz. Neked adom az életemet, kérlek, jöjj be a szívembe, és maradjál velem.” Ezzel próbálkoztam többször, de valóban semmi nem változott, és tovább ment az élet mint addig. Akkoriban ismerkedtem orvosi szakon tanuló diákokkal is, a kollégiumban laktak ők is. Az egyik – lány – tetszett, és meg is mondtam neki, de már volt barátja, és nem lett belőle semmi. Egy másik – fiú – kifejezetten felforgatta a szívem, de ez esetben nem szóltam semmit.

Közben felfedeztem néhány helyet, ahol a férfiak találkoztak alkalmi szexuális kapcsolatot keresni. Nagyon félénk voltam, és egy darabig csak néztem, hogy mi folyik ott. Viszont mikor másodéves voltam, 19 évesen, megszólított egy pasi. Beleegyeztem, és visszamentünk a lakására. 30 éves körül volt. Elég kellemes élmény volt. Kedves volt és gyengéd, egyáltalán nem aggresszív. Utána azt hiszem, valamennyire megkönnyebbültem, hogy végre valami megtörtént.



Azután elkezdtem kettős életet élni, normális egyetemista dolgokat csináltam az évfolyamtársaimmal és a rendes keresztyén barátaimmal, közben találkoztam férfiakkal alkalmi szex céljából. 1975-ben szereztem meg a kémia diplomát, utána egy évig szüneteltem, külföldre utaztam, és német nyelvet tanultam, mivel felgerjedt a nyelvek iránti érdeklődésem. Visszatértem a londoni egyetemre, és doktori fogozatra készültem fémszerves kémia területén, amit meg is szereztem 1980-ban. Annak idején nem voltak igazi céljaim. Űztem a tanulmányaim, de nem tudtam, mit akarok csinálni azután. Élveztem az egyetemi életet, időt töltöttem a barátaimmal, jártam zenei eseményekre, énekeltem a kórusban, könyveket olvastam, nyelveket tanultam. Ez időszak vége felé elég kemény volt a meleg szex függőségem, sokszor nem is tetszett már, üres és értelmetlen volt, de nem tudtam abbahagyni. Olyan mint a kábítószer függés talán, csak azzal nincs tapasztalatom.

Közben, Isten föltétlenül akart engem elérni. Még gimnazista koromban nevelőanyám minden nap imadkozott velem és öcsémmel, mielőtt elindultunk otthonról. Valószínűleg csak toleráltuk, ő pedig ragaszkodott hozzá. De azt is tudom, hogy apuval tovább is imádkoztak értünk, miután elköltöztünk otthonról. Isten úgy tudott megszólítani, hogy el kezdtem aggódni a jövőről. Ez a hideg háború idején történt, tehát, azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha atomháború tör ki és minden elpusztul? El kezdtem érdeklődni az okkult próféciák irant, mint például Nostradamus és Jean Dixon, akik más-más korban éltek, és más-más dolgokat mondtak. Nostradamus egy 16-ik századi francia „próféta” volt, aki sok verset írt, amelyeket azóta próbálnak megfejteni és történelmi eseményekhez kötni. Az egyik négysoros versében azt jövendölte, hogy hatalmas háború lesz 1999-ben, legalább, így értelmezték az egyik általam olvasott könyvben1 – akkoriban még 20 év volt hátra addig. Valóban felemésztett a félelem és a stressz, alig tudtam másra gondolni. Félelmeimről beszéltem néhány keresztyén barátommal, de azt gondolták, hogy megbolondultam. Az egyik azt jegyezte meg, hogy régen látott gyülekezetben. Ez elgondolkodtatott, és arra késztetett, hogy olvassam el a Bibliában a Jelenések könyvét – még mindig prófécia. Nem igazán találtam benne vigasztalást.

Ismertem az evangélium alapjait, égesz életemben szembesültem a keresztyénséggel, a gyülekezettel, az igehirdetésekkel, a vasárnapi iskolával. Hittem, hogy ez mind igaz, tudtam, hogy valóságos a szüleim hite – apu megtért, azaz – keresztyén lett - a második világ háború alatt. Egyszer történt, hogy Belgiumban – úgy emlékszem – motorral ment éjszaka, és olyan érzése lett, hogy meg kell állnia. Ovatosan ment előre és talált egy olyan drótot, amelyet két fa között feszítettek át a úton. Pont a nyaka magasságában volt. Nagypapám diakónus volt a Baptista gyülekezetben, apu bátyja pedig misszionárius volt Indiában és csodákat látott az élete folyamán. Például, apu mesélte, hogy nagybátyám olyan Biblia iskolába járt dél Wales-ben, ahol hitből kellett élniük, azaz, nem volt szabad anyagi támogatást kérni, csak imádkozni a szükségekért. Egyszer haza akart utázni vonattal, de nem volt pénze a jegyért. Elment az állomásra és egy férfi megszólította, hogy vesz neki jegyet. Nevelőanyám megtért mikor terhes volt a törvénytelen gyermekével, és ahogyan az történt, szintén csoda volt. Egyszer, késő este, Isten szólt egy jó barátnőjének, hogy azonnal menjen hozzá. Mikor odaért, pont elindult otthonról, mert meg akarta ölni magát. Rábeszélte, hogy ne tegye, és hamarosan azután, meg is tért. Tehát, a szükséges tények ahhoz, hogy keresztyén legyek, birtokomban voltak. Azt hiszem, hogy sokkal korábban tettem volna ezt a lépést, hogy elkötelezzem magam, csak meleg voltam és jól éreztem magam így, valamennyire. Tudtam, hogy ez bűn, senkinek nem kellett ezt megmondani nekem. Nem gondoltam, hogy Isten nem tud engem elfogadni, ha olyan érzéseim vannak, csak tudtam, hogy meg kell változnom. És most jött el az ideje!

1979 december közepén, fölmentem a hálószobámba abban a Wembley közelében található házban, ahol laktam annak idején egy pár egyetemistával, és az Úrnak ehhez hasonlót mondtam el: „Rendben Jézus, ezentúl komolyan veszlek!” Aztán lefeküdtem. Ez alig volt a sablonos „megtérők imája” ahhoz képest, hogy mit próbáltam mondani korábban, de ez alkalommal bizonyára szívből jött. Másnap mikor fölébredtem, eltűnt az összes félelem, stressz, szorongás, és teljes békesség töltött el. A gondolatom az volt: hű, ez tényleg valóság.
(folytatás következik)


Lábjegyzet:
1L’an mil neuf cens nonante neuf sept mois
Du ciel viendra grand Roy deffrayeur
Resusciter le grand Roy d’Angoumois.
Avant après Mars régner par bonheur. (Nostradamus, Centuries X.72)

2018. június 18., hétfő

Kegyetlen az Isten?

Próbáltam magyarul írni, de most csak angolul folyt a szöveg, tehát: nyelvtanulóknak -


Isn’t God cruel to gay people? He makes them gay then tells them they either have to be celibate or marry someone they are not attracted to.

I am convinced that God is not cruel. Christians can be sometimes, but they will have to answer to God for that.

I am convinced that God did not make me gay (that will have to be material for another post), but “disorders” happen because we are fallen creatures living in a fallen world. That is why there is sin, disease, natural disasters and all kinds of suffering in the world. These are direct consequences of man’s sin, God did not design stuff this way.

God has given us various commandments, including those to abstain from various kinds of sin, like homosexual sex, for instance. I, however, would like to indulge in gay sex, because it feels right and good and loving, and so on.

So is God unfair to me, or cruel, or just wanting to spoil my fun?

I think it comes back to how I see God, based on what he has revealed in his word.

The Bible tells me that God is good (Mark 10:18), God is love (I.John 4:8) and that his law is perfect (Romans 7:12). I can conclude from this that he would not command me to do anything or abstain from anything which would cause me hurt or harm, but he always has something better for me than the thing that is forbidden.

It also comes back to what it means to be a Christian. Almost 40 years ago I decided that I wanted to take Jesus seriously. I have tried to understand what that means and how it works. If I believe in Jesus I have eternal life (I.John 5:13). I have been saved by grace through faith (Ephesians 2:8). I have also been redeemed, ransomed (Mark 10:45). So what does this mean?

The “faith” that I am saved by in the original NT Greek language is πἱστις – pistis. This involves believing certain facts, but it also means trust in a person, as well as faithfulness to that person. If I trust in Jesus, then I believe the things I have listed above, that he is good, loving, positively inclined towards me and wants the best for me. I believe that if he tells me not to do something then there is a very good reason for that, and I should trust that he knows what he is talking about because he is the creator, and I may well not know better than he does, because I am only a creature.


Redemption is a term which refers to the slave markets of the ancient world. I was a slave to sin, but God paid the price, the blood of Jesus, to buy me out of there. But that means I am now his slave, because he bought me. That means he is the boss and not me. He has every right to tell me what to do and expect me to do it, and he does not have to offer any explanations or reasons for his decisions. “You are not your own, you were bought with a price”, says the Apostle Paul (I.Cor. 6:19-20), interestingly enough, in the same chapter which condemns homosexual acts (v. 9).

Many people nowadays seem to want to be Christians, and have eternal life, but on their own terms and not God’s. I am sure it is no coincidence that Jesus said, “Why do you call me ‘Lord, Lord’, and do not do what I tell you?” (Luke 6:46).

I choose to believe that God knows best, he knows what he is talking about and there are reasons, good, loving reasons, for why he says what he does. I trust him, even if I do not understand everything. And that gives me peace.