Mivel
házasságban éltél, nem vagy inkább biszexuális?
Biztos
kiderült már,
hogy „nem lettem
hetero”. Az,
hogy biszexuális vagyok-e? Ha őszinte vagyok, én sem értem, hogy
mi vagyok már! Írtam a
bizonyságomban,
hogy
még a megtérésem előtt is tetszett a leendő feleségem. Jó,
normális házasságban éltünk, tehát a gyakorlat szempontjából
mégis „hetero”
voltam. Boldog voltam, ez nagyon jó időszaka volt az életemnek. Jó
gyülekezetbe jártunk (Észak Wales-ben), egyetemen dolgoztam,
vezettünk házicsoportot a faluban, ahol éltünk. Mind
e közben, viszont,
általánosságban, még mindig jobban tetszettek a fiúk.
9
év hazasság után, mikor Bibliaiskolán tanultam (Mattersey Hall,
észak Angliában), visszafelé menet észak Írországból,
balesetet szenvedtünk, és azonnal meghalt a feleségem. Ez volt a
legrosszabb dolog, ami valaha történet az életemben. Én sem
értem, hogy egy meleg pasi hogyan lehet annyire szerelmes egy nőben,
hogy legalább 3 év kellett hozzá, hogy feldolgozzam ezt az esetet.
És ez a gyász valóságos volt, nem hamis, nem
játszott. Ezután Magyarországra költöztem, 22 évvel ezelőtt.
Egy
évvel ezelőtt, Isten újra előhozta ezt a témakört az életemben.
Sok
minden történt velem az
évek folyamán,
sok csalódás, bántás ért, be
voltam fagyva érzelmileg, de most olyan gyülekezetbe járok, ahol
őszintén szeretnek, és elkedztem feloldódni. Ezzel
egyidejűleg azt
vettem észre, hogy már vannak olyan nők is, akikhez erősen
vonzódom (végre, az én korosztályomban?) Úgy tűnik, hogy van
egy olyan szituáció, amely ezt váltja ki – ha időt töltök egy
férfi barátommal – és hala Istennek, vannak olyanok – és
nagyon őszinték vagyunk egymáshoz, elmondjuk egymásnak a
gondjaink, imádkozunk egymásért – akkor másnap észreveszem,
hogy tetszenek a lányok. Viszont, ha sokáig egyedül vagyok, el
kezdem magamat sajnálni, és nem olyan erős a kapcsolatom az Úrral,
mindig visszatér a homoszexuális érzés.
Tehát,
hogy mi vagyok már, azt nem tudom. Azt pedig igen, hogy az Úr kezében
vagyok és bizhatok abban, hogy jó uton vezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése